A „Bizerte2050” elnevezésű civil szervezet 2018 áprilisában, immár második alkalommal szervezte meg a „Bizerte Smart City” nevű kongresszust, melyen ezúttal rendelkezésünkre bocsátott egy 30 négyzetméteres kiállítási teret és egy plenáris előadási lehetőséget. A költséghatékony tunéziai megjelenés lehetőségét kihasználva, Fodor Zoltán külgazdasági attasé közreműködésével az alábbi vállaltok népesítették a magyar standot:

  • A Tunéziában bejegyzett magyar tulajdonú Bizz Steel Sarl. vállalta a stand felépítésének költségét és képviselte az innovatív építőipari szigetelések terén a Techno-Wato Kft-t és a Soiltech Kft-t, valamint az élelmiszeripar területéről a Red Line Jerky Kft. különleges snackjeit.
  • Az Arsisco InnoTech Kft. az építőiparban széleskörűen használt betonacél alternatívájaként mutatta be az úgynevezett acélhajat, valamint a saját találmányaként kifejlesztett bazalt alapú kompozit szövetet és armatúrát (ANPB). A bazalt alapú betonerősítés és ebből készült armatúra legnagyobb előnye a könnyű súlyán kívül a rozsdamentessége. A bazalt alapú kompozit szövet geo-textíliaként való felhasználásán kívül pedig kiválóan alkalmas tűz- és saválló ruházati termékek előállítására is.
  • Az Enitlab Kft. ügyvezető igazgatója Locbee márkanév alatt mutatta be a beltéri helymeghatározásra épülő megoldásait, többek között a bevásárlóközpontok, az  üzletláncok, a konferenciaszervezők és szállodák, a sportpályák és a múzeumok számára, mely utóbbi virtuális valóságelemekkel is könnyedén kiegészíthető. Cseri András, a cég ügyvezető igazgatója Rekik Elloumi turizmusért felelős tunéziai miniszterasszonnyal egy panelben tartott nagysikerű előadást „Location based solutions - Future of Hospitality” címmel.

Kiemelt politikai vendégünk volt a standnál és egyenként 3-5 perc időtartamban tájékozódott a magyar technológiákról Imed Hammami ipari és KKV ügyi miniszter, Rekik Elloumi turizmusért felelős miniszter, Hachemi Hmidi bányaügyekért felelős államtitkár és Mohamed Gouider, Bizerte megye kormányzója. Utóbbi a rendezvény négy napja alatt háromszor is felkereste a standunkat.

  

A magyar kötődésű üzleti kapcsolatainkon kívül vendégül láttuk a legjelentősebb helyi virtuális valóság fejlesztő cég (Peaksource) tulajdonosát, a legnagyobb tunéziai tulajdonú kiskereskedelmi áruházlánc (Magasin Général) alelnökét és megbeszélést folytattunk a legnagyobb tunéziai golfpálya (Citrus Golf) vezető munkatársaival is a Locbee megoldások tunéziai lehetőségeiről.

A kiállító három magyar vállalat kiküldöttje összesen, körülbelül hatvan B2B megbeszélést folytatott potenciális tunéziai vevőkkel és lehetséges helyi partnerekkel, mely megbeszélések további számos follow-up tevékenység mellett akár milliós nagyságrendben is bővíthetik majd a Tunéziába irányuló exportunkat.