A Szegedi Tudományegyetem és a tunéziai Nemzeti Agrárkutatási és Felsőoktatási Intézet (IRESA) között november 19-én aláírásra került a kutatók és hallgatók mobilitását és közös kutatási projektek előmozdítását szolgáló együttműködési megállapodás.

Tunéziai részről a megállapodást Elies Hamza, az IRESA elnöke írta alá. A nagyköveti rezidencián adott díszebéden köszönetet mondott a közép-európai régióból egyedülálló módon Magyarországgal megkezdett együttműködésért, kiemelve annak a tunéziai mezőgazdasági termelés fenntarthatóságára gyakorolt közvetlen pozitív hatásait. A tunéziai félnek érdeke fűződik további projektek beazonosításához, többek között a szárazsággal szembeni tolerancia növelésének, az édesvízi akvakultúra fejlesztésének, a takarmányozási rendszerek arid és szemi-arid körülmények közötti fejlesztésének, valamint az erdőgazdálkodásnak, illetve a méhészetnek, a méh-egészségügyi kérdéseknek a területein.

Hamza úr egyben reményét fejezte ki, hogy a szegedi partnerintézménnyel további területeket azonosítanak be a 2019/2020 tanévben indítandó mobilitási program tartalommal történő megtöltése érdekében. A Nemzeti Mezőgazdasági Intézet (INAT) vezetője a szélsőséges időjárási trendekkel szembeni védekezést (elsősorban a megkezdett szárazságtűrő növények kutatását) emelte ki a magyar relációban. A tunéziai Állami Gabonahivatallal közösen érdekeltek további, a kalászos gabonák nemesítése témájában programokat kidolgozni és szintén komoly eredményeket várnak a magyar Burgonyakutatási Központtal történő együttműködés kiszélesítésétől.

A gödöllői Szent István Egyetemmel történő Erasmus + programok megvalósítása ügyében az IRESA szorgalmazta a kutatási területekről történő egyeztetést annak érdekében, hogy mielőbb kijelölésre kerülhessenek a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeket kutató hallgatók.