Oktatási, tudományos, illetve diplomáciai témában írt alá négy kétoldalú megállapodást Magyarország, valamint Moldova, Tunézia, Namíbia és a Palesztin Hatóság között kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés hivatalosan megkezdődő csúcsszintű ülésszakának. 

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarországnak az egyik legfontosabb erőforrása a felsőoktatási rendszere, nemzetközi szinten is elismertségnek örvend. Olyan országokról van szó, amelyek a keleti nyitás stratégiájának keretében kerültek a magyar külpolitika látóterébe – tette hozzá. A megállapodásokat a namíbiai NetumboNandi-Ndaitwah, a palesztin Rijád al-Malki, a moldovai Tudor Ulianovschi, valamint a tunéziai HemaiszDzsimanui külügyminiszterrel folytatott kétoldalú találkozóin írták alá.
A palesztinokkal már régóta van ilyen megállapodása Magyarországnak – emlékeztetett Szijjártó Péter. A folyamatos túljelentkezés miatt palesztin részről merült fel igényként az 50 fős keretszám megemelése, és a mostani egyezmény értelmében jövő szeptembertől a magyar egyetemeken már 60 palesztin hallgatót fogadnak.


Két országgal a külügyi intézetek közötti együttműködésről köt megállapodást a kormány annak érdekében, hogy a diplomataképzésben fel tudják használni egymás tapasztalatait, kölcsönösen diplomatákat küldhessenek tapasztalatszerzésre. Az egyik megállapodás a Külgazdasági és Külügyi Intézet (KKI), valamint a moldovai diplomáciai intézet közötti együttműködésre vonatkozik, a másik pedig a tunéziai diplomaták képzéséért és oktatásáért felelős intézet és a KKI közti együttműködésről szól.