Több mint egy éves folyamat végére került pont 2017. október 27-én a tunéziai Bizerte városában. Aláírásra kerültek azok az adásvételi szerződések, amelyek az olasz ILVA acélgyártó óriásvállalat tunéziai érdekeltségeinek értékesítését tartalmazzák. Az aláírók között ott volt az Arsisco Industrial Investment Group (AiiG) Zrt. képviseletében Turányi Csaba vezérigazgató, valamint az AiiG Zrt. tunéziai leányvállalatának, a Bizz Steel Sarl. vállalatnak az ügyvezető igazgatója. A tuniszi nagykövetség képviseletében Fodor Zoltán külgazdasági attasé segítette a kezdetektől a magyar vállalkozás megvalósulását. A szerződések értelmében a magyar tulajdonú Bizz Steel vásárolta meg az Ilva Maghreb vállalat eszközeit, az olasz Sider Alba pedig a Tunisacier vállalat eszközeire tett szert. A két új tulajdonos ezt követően konzorciumi megállapodást kötött a vállalati eszközök egyesítésére és a gyár közös üzemeltetésére, melynek eredményeként a magyar fél rendelkezik a termelés 30%-a felett, ami évi  80- 100 ezer tonna hidegen hengerelt cinkbevonatos acéltekercs gyártását jelenti.

 

 

Az acélgyártás a tunéziai Bizerte városában lévő vámszabad gazdasági övezetben található, amely kiváló környezetet biztosít az exportorientált vállalatok részére mind gazdasági, mind logisztikai szempontból, hiszen közvetlen földközi-tengeri kapcsolatot biztosít az ott letelepedett vállalatoknak.